Bemutatkozás
Az egyesületet 1990-ben 27 adózással és könyvvitellel foglalkozó magánszemély alapította. Tagok lehetnek az egyéni vállalkozók, korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok, részvénytársaságok, valamint egyéb vállalkozási formában működő szervezetek, akiknek van adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő, könyvvizsgáló, mérlegképes könyvelő tagja, alkalmazottaik, és azok is, akik az előbb említett szervezeten kívül önállóan gyakorolják a szakmát. Az Egyesület az adótanácsadók és könyvvitellel foglalkozó tagjainak, valamint ezek ügyfeleinek szakmai és érdekképviseletét látja el
Területi szervezeteink működnek Debrecenben (Észak-alföldi), Kecskeméten (Dél-alföldi), Szegeden (Csongrád -Békés megyei<Dél-alföldi II>), Pécsett (Dél-dunántúli), és Győrben (Nyugat-dunántúli és Közép-dunántúli), ahol az adott területi problémák megoldásában rendszeres előadásokkal, konzultációval segítik a tagokat.
A területi szervezetek oldalait a térképen, a keresett területi szervezet nevére klikkelve érheti el.
2005-ben megalakult az egyesület keretein belül működő adószakértői tagozat is.
Az Egyesület évente tagjai részére tagdíj ellenében 6-7 alkalommal, 1–2 illetve 3 napos országos szintű oktatási, továbbképzési rendezvényt szervez, azokon konzultációs lehetőséget is biztosítva. Ezeken a rendezvények 2009-től az adótanácsadók, adószakértők, okleveles adószakértők, könyvvizsgálók kötelező továbbképzéséhez beszámító kredit pontot adunk.
Tagjaink részére állandó elektronikus levelezési formában szakmai tanácsadást és szakmai vita fórumot üzemeltet. Az egyesület szolgáltatása a minden tagra kiterjedő könyvelői, adótanácsadói, bérszámfejtői szakmai felelősségbiztosítás is, ami az adóhatósági mulasztási bírságra is kiterjed. 1 M/Ft/kár összegig. Különböző vállalkozásokkal kötöttünk megállapodást az általuk nyújtott szolgáltatások kedvezményes igénybevételére.





