Hasznos információk

A megbeszélések  jelen állása szerint az NGM meg kívánja valósítani a könyvelők, adózási szakmák és a könyvvizsgálók teljes állami felügyelet alá vonását 2017-től.


Az NGM-ben május 26-án lezajlott az újabb – 2015 nyara óta immár az 5. – megbeszélés a könyvelők, adózási szakmák és a könyvvizsgálók állami felügyelet alá vonásának tervéről.

A megbeszélések jelen állása szerint az NGM meg kívánja valósítani elképzelését, amelynek a vitaanyaga itt olvasható.

A vitaanyaggal kapcsolatban a szakmai szervezetek írásban is kifejtették álláspontjukat, amelyhez az Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete nem csatlakozott, [ugyanis – a többi szervezettel ellentétben – egyetértenek az adószakértői cím NGM vitaanyag szerint tervezett megszüntetésével].

A megbeszélésen a szakmai szervezetek több javaslatát (pl.: 4., 5., 7. pont) az NGM részéről kedvezően fogadták, ugyanakkor nem bízunk annak megvalósításában.

További megbeszélésekre szeptember-október folyamán kerül sor, amikorra már (a kormány által még nem tárgyalt) törvénytervezet is meglesz.